/4.Otthon/

Sziasztok!Arra gondoltam,hogy ha valaki szeretné reklámozni az oldalát esetleg írjon,hogy legyünk társoldalak.Akármilyen oldal lehet,együtteses,vagy akármi egyéb.Remélem jelentkeztek,lehetőleg kommentben!Köszönöm :)

~

Reggel miután rendbe szedtem magam,lebotorkáltam a lépcsőn,és bementem a konyhába.Meg sem lepődtem,hogy Amber nem egyedül áll ott.Pete is itt volt.
-Sziasztok.-intettem és leültem az asztalhoz.-Mi lesz a kaja?
-Pirítós.-vonta meg a vállát Pete.-Nem is tudtam,hogy te is itt laksz.
-Hát én meg azt nem tudtam,hogy ti összejöttetek.-mutattam rájuk.
-Ja,képzeld tegnap este!-lelkendezett Amber.-De mindegy.És te?Valami szépfiú?
-Nem volt.-mondtam.-Éhes vagyok.Meg fáj a fejem.De szerencsére nem vészes.
Megettük a reggelit,majd leültem a kanapéra,tévézni.Nem ment benne semmi jó,de azért leálltam a zenecsatornánál.Abban meg pont FOB ment,ezért Pete mellém dobta magát és énekelni kezdett.
-Hé!Eddig még sosem hallottalak még énekelni,pedig már ezerszer kértelek!-mosolyogtam.
-Nem hallgattál Fall Out Boy-t!-vágott vissza.
-Egy csomószor te hülye!-nevettem.
-Ki a hülye?-jött egy hang a lépcső felől.
Annyira megijedtem,hogy felugrottam,de miko elkezdte énekelni az a "valaki" visszaültem.
-Patrick?-kérdezte Pete.
-Pete?Hogyhogy itt?
-Összejöttem Amber-rel,Nicole lakótársával.Te?
-Nicole,megbocsátott mindenért,én pedig itt aludtam.-vágta rá.
-Értem.-ekkor Amber lépett ki a konyhából.Meglepettségében felsikított,és hátrálni kezdett.
-Patrick?-nézett rá.-Te...hogy...
-Amber!Rég láttalak.
-Ja úgy kb mikor elballagtunk általánosból.Nem gondoltam volna,hogy ti...hogy Nicole megbocsát neked ezek után.Én sem tenném a helyében.De mondjuk,mindig cikiztek téged!Erről maradtál meg.
-Köszi.Most már csak a szemembe kell nézni és megbocsát nekem akárki.
-Nem is néztem a szemedbe!-nevettem.
-Na látod!
Fellöktem magam a helyemről,felkaptam az asztalról a cigimet meg egy öngyújtót (külön nekem készíttették,Patrick és Pete van rajta),majd kimentem az udvarra.Elgondolkoztam azon,hogy Patrick tegnap este mit is csinált,de mikor belemerültem,valaki megfogta a vállam.
-Dobd el azt a szart!-szólt,majd kivette a kezemből a cigit és elnyomta.-Nem gondoltam volna,hogy rá fogsz szokni.
-Patrick,te arra sem gondoltál,hogy mi lesz ha egyedül hagysz.Bajom is eshetett volna!
-De nem esett,szóval...
-Éppenséggel...-megmutattam neki a hegeimet,amit kikerekedett szemekkel figyelt,és megsimította az arcom.
-Neked teljesen elment az eszed.
-Csak egyedül éreztem magam.-szomorodtam el.-Nehezen bírtam olyan ember nélkül,aki nem ért meg.
-Sajnálom.-hajtotta le a fejét,és megölelt.-Soha többé nem hagylak magadra,megígérem.

Klippremier!

Nekem az újak közül ez a kedvencem :) Nagyon tetszik,ajánlom,hogy nézzétek meg.Tényleg megéri,én végig ordítottam,és tisztán hallottam magam,pedig fülhallgatóval max hangerőn hallgattam :)

/3.Buli,és találkozás.Megint.../

-Hagyd,Patrick nem ér semmit.-legyintett.
-Köszi.-öleltem meg.-Szerintem lefekszek.Jó éjt.
-Neked is.
Feltrappoltam,és beledobtam magam az ágyamba.
Reggel (vagy délben) 12:56-kor keltem fel,majd gyorsan elkészülődtem,és leugráltam a lépcsőn.
-Jó reggelt!-mosolyogtam.
-Reggelt.Na ki boldog ma?
-Én!-lengettem meg a kezem.
-Este menjünk el bulizni!
-Nem is tudom...-gondolkoztam.-Menjünk!
-Akkor gyere,ülj le és ebédelj meg.Utána filmezünk,és akkor indulhatunk is!-vigyorgott boldogan.
-Mit nézünk?
-Harry Potter-re gondoltam.Vagy Star Wars.
-Öhm...Rocky?-néztem rá könyörgően.
-Legyen!-vigyorgott rám.
Este 8-kor elkezdtünk készülődni,én egy fekete inget,piros nyakkendőt,farmer rövidgatyát,és egy piros Converse-t vettem fel.Örömmel futottam le a lépcsőn és beleütköztem Amber-be.
-Huh,nem kell fellökni.-nevetett.
-Bocsi.-húztam mosolyra a számat,majd felsegítettem a földről.-Gyere.
Elmentünk a hozzánk legközelebb lévő kocsmába,és egyből a pulthoz vezetett az utunk.Kértünk két koktélt,majd szó nélkül ittunk.Addig iszogattunk koktélokat,míg jól be nem rúgtunk,utána pedig mentünk táncolni.Nem sokkal később fáradtan odasétáltam a székekhez,és lerogytam egyre.Mellettem ült valaki,de valahogy nem zavart.Felém fodult és elmosolyodott.
-Végre,hogy megtaláltalak!Szia Nicole.-nézett.
-Honnan tudod a nevem?-nevettem.-Jaaa,Patrick...
-Igen.Valahol itt van Pete is,de ő talán táncol.A tegnapit,meg a gimit szeretném megbeszélni veled.De ezt itt nem lehet.-nevetett.
-Gyere,menjünk ki sétálni.-megfogtam a kezét és magam után húztam.Volt bennem annyi pia,hogy nem tudtam mit csinálok,és,hogy meg tudok bocsátani neki.-Mit akartál mondani?-kérdeztem mikor kiértünk az utcára.
Ott már alig lézengett pár ember,így nyugodtan rudtunk beszélgetni.Láttam Patrick-en,hogy zavarban van,de megszólalt.
-Bocsánatot szeretnék kérni...mindenért.-szólt,és a földre szegezte a tekintetét.-Megértem,ha nem bocsátasz meg,mert én sem tudok magamnak.Haragszom magamra,mert úy szarban hagytalak a gimiben,és tegnap azért nem ismertelek fel,mert nem akartalak.Mármint...nem akartam elhinni,hogy te vagy az,mert féltem a találkozástól.Azt hittem felpofozol,és meglepett,hogy csak úgy megjelentél az öltözőknél.Meg az is,hogy jártál Pete-tel...rosszul esett,hogy nem szerettél volna velem találkozni,de megértem.Remélem meg tudsz bocsátani.
-Patrick...-röhögcséltem.-Megbocsátok.Nehezen,de megteszem.Nem akarok haragban lenni veled,mert még mindig az egyik legjobb barátomnak tartalak,akármit is tettél.Csak zavart,hogy soha nem kerestél.
-Menjünk vissza.-mosolygott.Megfordultunk,és elindultunk a kocsma felé,hogy megkeressük a partnereinket,de mikor odaértünk vigyorogva megböktem Patrick vállát,hogy nézzen oda,ahol Pete és Amber csókolóztak.
-Hm...jó a példa...-nevetett fel Patrick.
-Ne próbáld meg!-nyomtam a kezem a szájára.
-De most miért?-harapta meg az ujjam.
-Mert nem.Max karácsonykor a fagyöngy alatt.-röhögtem fel.Grimaszolt egyet és lehuppant a fűre.Mellé ültem törökülésbe,és a combjára tettem a kezem.
-Ne...-nyöszörögte.-Zavarba hozol...
Felnevettem Patrick-en,és eszembe jutott,hogy milyen jó volt a gimis idő vele,meg ilyesmik.
-Álmos vagyok.-ásítottam.-Haza megyek.Vagy...megpróbálok...
Patrick felnevetett,és felhúzott a földről.
-Gyere,hazakísérlek.-mondta,és elindult.
Mondtam neki,hogy merre menjen,és mikor a ház elé értünk megpördültem.
-Köszönöm!-öleltem meg.
-Nincs mit.Csak szerintem én nem fogok hazajutni.-tette a szája elé a kezét.-Aludhatok itt?
-Nyugodtan.Megmutatom a vendégszobát.
Felkapcsoltam a villanyt,és elkezdtem felfelé futni a lépcsőn.Patrick mögöttem jött,én pedig mi előtt odaért volna feltéptem az ajtót.Berángattam a szobába,és elirányítottam.
-Szép vagy.-jegyezte meg.
-Köszi.-vigyorogtam rá.-Megyek lefekszem...
Patrick a kezemnél fogva az ágyra rántott,és nem engedett el.
-Ne menj!Aludj itt!
-Nem Patrick a szobámban alszok.
Felálltam és a szobám felé vettem az irányt,majd mikor odaértem,semmivel nem foglalkozva beugrottam az ágyba.

/2.Patrick!Hagyj békén!/

*Patrick szemszöge*

Miután Nicole elment,felálltam és járkálni kezdtem.Haragudtam,magamra,azért mert magára hagytam,és igaza van egy bunkó paraszt vagyok.Nem figyeltem rá,mikor meghaltak a szülei,meg az öccse.
-Honnan ismeritek?!-ordítottam rá a srácokra,akik csak bambán bámultak engem.
-Hát öhm...izé...-vakarta meg a tarkóját Pete.-Emlékszel arra a csajra akit nem mutattam be...nektek?
-Nicole volt az?!
-Igen.Andy-vel és Joe-val találkozott,de veled nem akart.Ezért nem ismerted...láthattad őt.-motyogta.
-És ha találkoztam volna a legjobb barátommal?!-üvöltöttem.-Az baj lett volna?!
-Patrick!-emelte fel a hangját a gitáros.-Nem is tudtad,hogy ki ő!Még névről sem!És értsd meg,hogy nem a legjobb barátod,mert lepattintottad!Nagyból leszartad,amikor meghalt a családja!Nem tudott hol lakni!Az ovistársáékhoz költözött!Miattad utálta meg mindenki,hogy veled barátkozott!Mert akkor még a nyomik közé tartoztál!És igen,mielőtt kérdezed mindent elmondott rólad,meg a gyerekkoráról!
Hát ezt jól megkaptam.De Pete-nek és Nicole-nak is igaza van...Lerogytam egy székre és a kezembe temettem az arcom.Hangosan zokogni kezdtem,mert nem tudtam elfogadni,hogy ez történt velünk.Mármint,hogy miattam sír este,és miattam szenved...
A srácok leültek mellém és biztatóan megveregették a vállam.
-Elbasztam...-nyögtem ki.-Helyre kell...hoznom...Kimennétek?-felnéztem,ők pedig bólintottak,és kimentek.
A szomorúságot,most felváltotta a düh.Dühös voltam.És magamra voltam dühös.A történtekért csak én vagyok a felelős,senki más.Felordítottam,és belerúgtam a székbe,ami felborult.Mindent ami ott volt felburítottam,és kimentem az éjszakába.Meg kell tudnom,hogy hol van.Utána kell mennem,és bocsánatot kérni tőle! Ez visszhangzott végig a fejemben,majd meghallottam,hogy valaki mellettem egy padon ülve szipog.Nicole volt az...

*Nicole szemszöge*

Nem bírtam hazamenni,hanem útközben lerogytam egy padra és hangosan sírni kezdtem.Akik elhaladtak mellettem mind furcsán néztek.Már legalább egy fél órája szipoghattam ott,mikor meghallottam,hogy valaki leül mellém.
-Jól vagy Nicole?-szólított meg és rögtön felismertem,hogy Patrick az.Átölelt,én pedig ellöktem magamtól,felpattantam a padról és dühösen a szemébe néztem.Abban pedig könnycseppet láttam csillogni.Nem!Nem enyhülhetek meg!-gondoltam magamban.
-Nem kell itt jópofizni,hogy megint lekoppincs!Most már ott van a bandád,velük játszadozz ne pedig velem!Patrick én egyáltalán nem ismerlek téged!Megváltoztál külsőleg is,de belsőleg még jobban!Nem fogsz megint cserben hagyni!-kiáltottam rá,magamból kikelve.
-De...
-Ne szólalj meg inkább jó?!-szólalt meg mellőlem egy hang.Pete volt.
-Pete,maradj ki ebből...-néztem rá könyörgően.-Nem akarom,hogy miattam összevesszetek.
Sarkon fordultam és most már csak otthon álltam meg.Amber már várt rám,nem értette,hogy miért jöttem ilyen későn.
-Szia.-mosolyogtam rá,és megtöröltem az arcom.
-Szia.Most leülsz és elmesélsz mindent,ami a koncert után történt.-mondta kedvesen.
Én pedig mindent elmondtam neki...

/1.A koncert/

A koncerthelyszínen álltam már,a tömeg elején álltam,hogy jól rálássak a srácokra,és tudjam figyelni őket.Lassan kijöttek,a színpadra,köszöntek a rajongóknak,és elkezdték a koncertet.Az I don't care végén egy könnycsepp gurult le az arcomon,mert eszembejutott minden,amit ez alatt a klip alatt csináltam.A bokámon még mindig látszik a heg,nem is feg eltűnni.Lehet,hogy hülyének tűnök,de akkor éreztem azt,hogy nem bírom tovább,valahogy le kell vezetnem a feszültséget.Az ilyen hülyeségeket,mindig akkor csináltam,amikor Vicky nincs a közelemben.A kocert már 2 és fél órája ment,és az utolsó számot játszották.Utána Pete mindenkitől elköszönt,megköszönte,hogy itt voltak,és lementek a színpadról.A tömeg oszlani kezdett,én pedig az öltöző felé vettem az irányt.Egy biztonsági őr megállított,és nem engedett tovább.
-Engedjen be!-kiáltottam.
-Nem lehet.-válaszolta.
Elkezdtem ordibálni,hogy mit képzel magáról,amikor valaki kilépett az egyik szobából és megtorpant.
-Nicole?-kérdezte meglepetten,és felénk indult.
-Pete!De jó,hogy jössz!Nem akar beengedni.-mutattam a kigyúrt hapira.
-Engedje be.-fordult felé.-Gyere.-húzott el egy ajtó felé.Majd miután beértünk,lerogytam egy székbe,Pete pedig bezárta az ajtót.
-Teljesen elmosódott a szemfestéked.-kezdte.-Sírtál?-bólintottam.-Miért vagy itt?
-Angliába költöztem,és ma délután néztem a gimis képeket,és megvettem egy jegyet,hogy megtudjam,Patrick még emlékszik-e rám.- mondtam.-Úgy hiányzik!-tört fel belőlem a sírás.
Magához ölelt,és hagyta,hogy könnyeimmel eláztassam a pólóját.Elmondtam neki mindent,még azt is,amit eddig soha senkinek,és megmutattam neki a bokám.
-Te teljesen hülye vagy!-jegyezte meg,amikor meglátta a heget.-Mit csináltál?!És miért?!Ugye máshol nincs?-hallottam a hangján,hogy aggódik.
-Az I don't care-t hallgattam,és nagyon elkeseredtem.Akkor vágtam meg magam.Itt meg nem rég mikor először láttam a The Phoenix-et,ezt pedig akkor amikor,az Alone Together-t először meghallgattam.-mutattam a sebeimre.-Ezt pedig akkor,amikor Patrick elfelejtett,és magamban örlődtem a családom halála miatt.-néztem a csuklómra.
-Ilyet soha többet ne csinálj!A végén még valami nagyobb bajod esne.-simogatta meg a hátam.
-Köszönöm Pete.-mosolyogtam rá,és letöröltem a könnyeimet.-Idehívod Patrick-et?
-Biztos vagy benne?-nézett rám.Bólogatni kezdtem.-Mindjárt jön.
-Pete!-szóltam utána.-Ne mondd el neki,hogy ki vagyok!Mondd azt,hogy nem ismersz...
-Jó.
Kilépett az ajtón,majd nem sokkal később az az ember jött be rajta,akiről tudtam,hogy nem kedvel.Patrick.
-Szia.-motyogtam.
-Szia cica!-nevetett.-Hogy hívnak?
Elkerekedett a szemem,de kezet nyújtottam neki ismét.-Nicole Johnson vagyok.
-Patrick Stump.Miért vagy itt?
-Te nem emlékszel rám.Csak ezt akartam tudni.Hogy megmaradtam-e az emlékeidben,mint gimis legjobb barátod és az amit első nap mondtál nekem,hogy soha nem fogsz cserben hagyni,vagy,hogy egy rohadt szemét bunkó vagy.De úgy tűnik a második.
-Te vagy az a Nicole?A gimis?-hitetlenkedett.-Megváltoztál.Nem ismertelek meg.
-Patrick!A nevemről sem jutott eszedbe semmi!Te viszont az vagy,aki 12.-ben.Egy menő srác,aki elfelejtett engem!-ordítottam.Ekkor Pete rontott be.
-Mi a baj?-kérdezte.
-Tényleg elfelejtett.Pete én mondtam!Megmondtam Joe-nak és Andy-nek is!De nem hittétek el!-zokogtam.
-Ki sír?-nézett be Andy.-Nicole?Joe hallod!Itt van Nicole!-üvöltötte.
-Mi?Nicole?Mit keresel itt?Régen láttunk...-ölelt át Joe.
-Sziasztok.Megmondtam nektek,hogy nem tudja ki vagyok!Ugye,hogy megmondtam!-vágtam rá.
-Patrick miatt jött.De ő nem ismerte fel.-felelte Pete.
-Hé,srácok!Én is itt vagyok!-lengette meg a kezét az énekes.
-Tényleg.-morogtam.-Én haza megyek.Sziasztok.
Kimentem a stadionból,és hazafelé vettem az irányt.Közben pedig végig zokogtam...

/Prológus/

A gépem előtt ültem és a gyerekkori képeimet nézegettem.Green Day-t hallgattam,mert az mindig megnyugtat,de a gimis képeim alatt most is,mint mindig sírtam.A könnyeimet törölgetve egyre erősebb lett bennem a késztetés,hogy vegyek egy jegyet a Fall Out Boy koncerte.Kíváncsi vagyok arra,hogy a gyerekkori legjobb barátom,emlékszik-e még rám.Hogy emlékszik-e az együtt töltött időkre,vagy már engem is teljesen elfelejtett.Mert Patrick Stump-pal akartam találkozni.Megvettem a jegyet,ami a 2 nappal későbbi koncertjükre szól a Wembley stadionba.
*Gimi*
A tanár egy sráccal együtt lépett be a terembe. 9.osztályban mondták,hogy év elején jön egy srác,de azt hittem valami menő.De nem.Egy kicsit duci volt,meg félénk,de igazából jó fejnek tűnt.Viszont olyan érzésem volt,hogy nyomik közé fog kerülni...
-Ő Patrick Stump.-jelentette be az ofő.-Patrick ülj le oda Nicole mögé.
A fiú esetlenül elindult a mögöttem lévő padhoz,és csendben leült.Az ofő mondta,hogy írjuk le,hogy mikor lesznek a szünetek.Elkezdtem írni,de valaki megbökte a vállam.Patrick volt az.
-Kaphatok egy tollat?-kérdezte bizonytalanul.
-Persze.-mosolyogtam rá,és átnyújtottam neki a fekete tollamat.
-Köszönöm.-motyogta.
Folytattam az írást,de nemsokára kicsengettek.Patrick visszaadta a tollamat,majd csöndben üldögélt tovább.Én odamentem a menők közé,akik már röhögtek Patrick-en,de én nem álltam közéjük.Visszaültem a helyemre,és hátrafordultam.
-Nicole Johnson vagyok.-nyújtottam kezet neki.
-Patrick Stump.-bátortalanul megrázta a felé nyújtott jobbomat.-Hogyhogy nem velük vagy?-mutatott azokra,akikhez előbb odamentem.
-Menőknek tartják magukat,de mindenkit kiröhögnek,és kurva idegesítő.Bocs a szóhasználatért.
-Semmi baj.Miért ne beszélhetnél csúnyán?-vigyorgott.
-Végre valaki aki megért!-sóhajtottam.-Mindenki lebasz,ha káromkodok,és most végre nem szólnak le...
-Hát megértem.Sosem voltam menő a suliban,de nem is akarok az lenni.-vonta meg a vállát Patrick.
Hát így kezdtem el barátkozni Patrick-kel,aki a gimi végére teljesen megváltozott.A menők közé tartozott,és engem elfelejtett,azzal sem törődött,amit mondtam neki,egyedül voltam a szüleim és az öcsém halálakor is.Teljesen magamra hagyott...
*Pár évvel ezelőtt*
-A srácok szeretnék,ha bemutatnálak nekik.De ha te nem akarod,Patrick miatt akkor azt is megértem.-kulcsolta össze az ujjainkat Pete.
-Szívesen megismerném Andy-t és Joe-t is,de Patrick-kel nem akarok találkozni.-mondtam.
-Akarni a WC-n kell!-nevetett Pete.-De akkor,majd csak Andy és Joe jön.
-De Patrick meg fog...-az ajkaimra rakta az övéit és elhallgattatott.
-Nem érdekel.Patrick megbántott,és ha nem akarod nem kell vele találkoznod.Viszont Andy és Joe...
-Jöjjenek.Velük szívesen találkoznék.Akár most is.
-Felhívom őket.
5 perc múlva,már mindkét srác úton volt.Nem sokkal később pedig meg is érkeztek.Csengettek és Pete nyitott ajtót.
-Gyertek be.-hallottam Pete hangját.
Mikor megláttak kíváncsian méregettek,nem tudták,hogy ki vagyok.Bár Pete mesélt nekik rólam,megbeszéltük,hogy nem említi a nevem.Legalábbis nem az igazit.
-Sziasztok.Nicole Johnson vagyok,Pete barátnője.
-Szia.Andy Hurley.Örülök,hogy megismerhetlek,Pete sokat mesélt rólad.
-Joe Trohman vagyok.-mosolygott rám a másik srác.-Hogyhogy nincs itt Patrick?-fordult Pete felé.
-Egyszerű.Nicole nem szeretne vele találkozni.-felelte,én pedig elmeséltem nekik mindent.
-Biztosan emlékszik rád.-vonta meg a vállát lazán,de látszott rajta,hogy meglepte az,amit az egyik legjobb barátja csinált gimis korában.
Igen,jártam Pete-tel és nem bántam meg.Boldogok voltunk együtt,csak alig láttam őt,és közösen döntöttünk arról,hogy szakítunk.Most pedig itt lakom egy nagy házban,a legjobb barátnőmmel,aki mindig megért,és mindenben támogat.És persze személyesen ismeri Patrick Stump-ot,csak ő még általánosból.

/Sziasztok!/

Sziasztok!Ez a blog a Fall Out Boy-ról szól,de szerintem ezt a blog címéből kitaláltátok. :) Ezt a sztorit nem rég a kocsiban ülve találtam ki,és gondoltam megörökítem. :) Az oldalt még szerkesztgetni fogom,és nem tudom mikor,hozom majd az első részt.Megpróbálom minnél hamarabb,de körülbelül,mikor jobban meg lesz szerkesztve az oldal,utána fog jönni.Nem vagyok gépközelben,mert ha ott lennék már fent lenne az első rész,de most egy odeig nem is leszek,így szabadidőmben fogok csak írni a telefonomon.Ha tetszik az írásom,akár nem,de légyszi segítsetek,hogy hogyan javíthatnám!Köszi,ha ezt elolvastátok!XDDD