Fogalmam sincs.
Elmentünk Reni háza előtt,mire beugrott a tegnap éjszaka.Azon belül pedig amikor kint keveregtünk az utcán,mint a hülye gyerekek.
-Most akkor hol is vagyunk?-kérdeztem értetlenkedve.
-Pontosan...itt!-állt meg Csongi határozottan,mire felnevettem.
-De...hol van az az itt?
-Magyarországon.
-Azon belül.
-Budán.-felelte.
-És azon belül?
-Valamelyik utcában.-vonta meg a vállát,és tovább trappolt a sötétségben.Vigyorogva követtem,de nem tudtam,hogy pontosan hova.Ott és akkor nem is zavart annyira.
Valahogy elbotorkáltunk az utca végéig,bár nem teljesen egyenesen,majd mikor megálltunk, elgondolkozva néztünk körül.
-Most merre?-nézett rám a srác.
-Balra.-mondtam,és már indultam is volna meg,ha meg nem állít.
-Arra nem jó,előbb is arra mentünk.
-Akkor menjünk jobbra.-válaszoltam,és már ugráltam is a másik irányba.-Kettesben kézen fogva mezítláb a fűben...-énekeltem,mire odajött hozzám,megfogta a kezem,a fűre húzott és levette a cipőjét.-Ezt most miért?
-Nem te akartad?-értetlenkedett.
-Én csak énekeltem.-vihogtam,de azért belementem a hülyeségbe.Levettem a cipőm,és rendületlenül mentem előre,magam után húzva a fiút.
***
-Bassza meg!-ordított fel Csongi.
-Mi van?-kezdtem el röhögni,mert már akkor éreztem,hogy valami baj van.Nem komoly,csak valami hülyeség.Nem is tévedtem nagyot...
-Beleléptem egy kikúrt kutyaszarba.-nevetett már ő is.
-Te szerencsétlen!-csaptam a fejemre,és annyira nevettem,hogy leültem a fűbe.Nem volt éppen kellemes,mert pont egy nagyobb kődarab volt alattam.
-Áúúúú!-visítottam fel.
Ilyen szerencsétlenek is csak mi lehetünk...
Hangosan felnevettem,majd mikor David rám nézett,de én csak legyintettem.Mostanában egyre kevesebbet beszélek vele,pedig amikor hozzám ér,valamilyen furcsa érzés keletkezik a gyomromban,mintha pillangók repkednének benne.
Mikor Reni háza elé értünk,én berángattam David-et az ajtón,és annak a nyakába ugrottam,akit először megláttam.
Az pedig Pete volt.
-Szia!-visítottam,és két puszit nyomtam az arcára.
-Szia.-hámozott le magáról a gitáros,és értetlenkedve David-re nézett,aki csak mosolyogva megvonta a vállát,és Patrick-et maga után rángatva felment az emeletre.
-Annyira régen láttalak!-ugrálgattam.
-Ma reggel.-nézett rám furán.-Jól érzed magad?
-Tökéletesen.-álltam le.-Le akarok ülni.
-Ott a kanapé...
-Gyere!-húztam magam után,és leültem volna a kanapéra,de megtorpantam.Ott ültek mind velem szemben,én pedig mindegyiküket megöleltem,külön-külön.
És ott volt a pici Adam is.
-Wááá,de aranyos!-tapsolgattam,és kikaptam szegény gyereket az apja kezéből.-Szia pici Adam!-simogattam meg a haját.-Igen,és vagyok az Nicole.Nicole néni.-nevetgéltem.
Olyan voltam,mint aki beszívott.
Visszaadtam a kicsit az apjának,és szóltam Reninek,hogy felmegyek,mert azt hiszem,hogy fent hagytam valamit az éjszaka.
Boldogan felugráltam a lépcsőn,de egy ajtó mellett megálltam,mert beszélgetést hallottam,és kíváncsi voltam,hogy mit beszélhetnek.Patrick és David,akik nemrég még egy légtérben sem bírtak ellenni...
-Tegnap óta nagyon furcsa,és nem is beszélt velem,pedig együtt jöttünk sétálni...
-Figyelj...mondtad,hogy azt mondta reggel,hogy lefeküdt Csongival.
-Igen.
-Akkor az a baja,hogy szégyelli magát,és nem mer feléd közeledni,mert azt hiszi,hogy elutasítanád.Ő nem tudja,hogy te ezt soha nem tennéd meg vele,ezért csinálja ezt.De pár nap múlva megint olyan lesz,mint régen.
-Köszi.-sóhajtott fel David megkönnyebbülten.
-Semmi.-felelte Patrick (gondolom) egy szerény mosoly kíséretében.
Hallottam,hogy az ajtó felé indultak,én pedig elspuriztam a mellette lévő ajtó felé,és mikor nyílt az ajtó,én már máshol voltam.
Körbenéztem a szobában,de nem találtam meg azt amit kerestem,de sejtettem,hogy akkor Csonginál hagytam...
Na mindegy.
Mikor Reni háza elé értünk,én berángattam David-et az ajtón,és annak a nyakába ugrottam,akit először megláttam.
Az pedig Pete volt.
-Szia!-visítottam,és két puszit nyomtam az arcára.
-Szia.-hámozott le magáról a gitáros,és értetlenkedve David-re nézett,aki csak mosolyogva megvonta a vállát,és Patrick-et maga után rángatva felment az emeletre.
-Annyira régen láttalak!-ugrálgattam.
-Ma reggel.-nézett rám furán.-Jól érzed magad?
-Tökéletesen.-álltam le.-Le akarok ülni.
-Ott a kanapé...
-Gyere!-húztam magam után,és leültem volna a kanapéra,de megtorpantam.Ott ültek mind velem szemben,én pedig mindegyiküket megöleltem,külön-külön.
És ott volt a pici Adam is.
-Wááá,de aranyos!-tapsolgattam,és kikaptam szegény gyereket az apja kezéből.-Szia pici Adam!-simogattam meg a haját.-Igen,és vagyok az Nicole.Nicole néni.-nevetgéltem.
Olyan voltam,mint aki beszívott.
Visszaadtam a kicsit az apjának,és szóltam Reninek,hogy felmegyek,mert azt hiszem,hogy fent hagytam valamit az éjszaka.
Boldogan felugráltam a lépcsőn,de egy ajtó mellett megálltam,mert beszélgetést hallottam,és kíváncsi voltam,hogy mit beszélhetnek.Patrick és David,akik nemrég még egy légtérben sem bírtak ellenni...
-Tegnap óta nagyon furcsa,és nem is beszélt velem,pedig együtt jöttünk sétálni...
-Figyelj...mondtad,hogy azt mondta reggel,hogy lefeküdt Csongival.
-Igen.
-Akkor az a baja,hogy szégyelli magát,és nem mer feléd közeledni,mert azt hiszi,hogy elutasítanád.Ő nem tudja,hogy te ezt soha nem tennéd meg vele,ezért csinálja ezt.De pár nap múlva megint olyan lesz,mint régen.
-Köszi.-sóhajtott fel David megkönnyebbülten.
-Semmi.-felelte Patrick (gondolom) egy szerény mosoly kíséretében.
Hallottam,hogy az ajtó felé indultak,én pedig elspuriztam a mellette lévő ajtó felé,és mikor nyílt az ajtó,én már máshol voltam.
Körbenéztem a szobában,de nem találtam meg azt amit kerestem,de sejtettem,hogy akkor Csonginál hagytam...
Na mindegy.
***
Estig maradtunk Reninél,majd amikor már annyira álmos voltam,elkezdtem nyafogni,hogy menjünk már,mert itt fogok elaludni...
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése